Újra és újra meglepődöm, hogy az emberek mennyire nem törődnek az idejükkel. Pedig könnyen lehet, hogy hamarosan az idő értékével kapcsolatban is olyanolyan - vagy még hevesebb - változásnak lehetünk a szemtanúi, mint a vízzel kapcsolatban.
Átolvastam, amit lehet, a vízzel kapcsolatban. Hogy mi késztetett erre? Amióta felfedeztem, hogy a víz egy élő lény, és amióta volt szerencsém dolgozni az egyik vízműveknél, ennek most már majdnem 10 éve,
A víz, aminek pár éve még ennyire sem tudtuk az értékét, hála a palackozott vizeknek, nem egyszerűen kereskedelmi cikké vált, hanem presztizs cikké is. A víznek jól fejlett, szabályosan tagolt piaca van, és a márkás-noname közötti árkülönbségét ma már harmincszoros.
Kevesen tudják, hogy a budapesti víz minősége kiváló, és hogy a szolgáltatás is garantált.
Gondoljunk a vízre, amikor is idődőről gondolkodunk! A víz növekvő értékét részben az adja, hogy egyre kevesebb van belőle - az idővel is pontosan így vagyunk. Az összes vízmennyiség korlátozott - így vagyunk ezzel a "várható élettartamunkkal" is. (A különbség: a rendelkezésünkre álló vízmennyiség felmérhető, az áletünkben még hátralévő idő azonban nem.)
A víz legfőbb értéke az, hogy nélüle nem lehet élni. Az olajat, ha fogy is, ki tudjuk váltani mással, a vizet nem. És a személyes időnket sem.
Ha fogytán a vizünk, akkor érdemes tudatosan használni, takarékosan - de hogyan lehet takarékoskodni a vízhez hasonlóan nélkülözhetetlen idővel?
A törődés első feltétele, hogy abban a tudatban döntsek az időmről, hogy tudom annak korlátozott voltát. Magyarul, ha tisztában vagyok a haálommal, érzem és érzékelem, hogy mennyire lehet messze vagy közel.
Ahogyan lehet márkás és no name vizet inni, vagy akár csapvizet, úgy lehet az időnket minőségi és "no name módon" eltölteni. A csapvíz is megteszi, semmi baj vele, sőt az első számú választás a mindennapokban.
A vízből sok kell, érdekes, hogy kevesebben iszunk, mint amennyit kellene, és hogy magasan a legjobb egészségmegőrző praxis, ha sok vizet iszunk. Ha betegek vagyunk, érdemes körülnézni a gyógyító vizek piacán. A ma ismert legnagyobb üzlet az Erdélyben gyógyvizes helyen c. klinikákat építeni, a barátaim most dolgoznak azon a konstrukción, hogy ezen a pályán akár tipikus kibefektetők, sőt, akár a mostani adósaim is jelen lehessenek.
A víz nagy üzlet, és még nagyobb lesz. Az időnkkel való tudatos gazdálkodást vajon miért nem az? (Van barátom, aki time management rendszert talált ki, oktatni igyekszik ezerrel, mégsincs hírem arról, hogy kriobbanó sikere lenne. (Igaz, nekem nem jött be ez sem, ahogy egyik más time management-rendszer sem, talán mert nagyon régen igyekszem tudatisan gazdálkodni az időmmel.)
Kinek mennyi a szabadon felhasználható ideje, és mennyit dolgozik egy héten, hogy elérje vagy fenntartsa azt a szintet, amelyet éppen komfortosnak talál.
Ma még, ha megkérdezem, hogy kinek mennyi az órabére (óradíja), ha dolgozik, rendszerint (90%) bután néznek, a kérdést is nehezen értik. Emberek tömegeit csábítja el az úgynevezett "passzív jövedelem" ígérete, amikor ugye nem kell már dolgozni többé. Jogos, csak gyakran elfelejtett álom, hogy ne kelljen dolgozni - még ennél is nagyobb művészet annak az elérése, hogy pontosan azt csinálja, amit akar. Ha valaki nagyon passzív jövedelmre vágyik, az még nem igazán képzelte el, hogy milyennek is akarja berendezni az életét.
"Én azért születtem és jöttem, hogy Atyám akaratát teljesítsem.' De vajon honnan tudom, hogy éppen jó úton vagyok-e, s hogy l"Atyám akaratának" megfelelően töltöm ez időmet. Mit akart tőlem az Atya, amikor útjára bocsájtott?
Pénz és becsület csak egy fejezet - Idő és becsület, ez a vízválasztó, hogy stílszerű legyek.
Nem a pénz, hanem az idő a fontos, és a víz értékénél is nagyobb érték - amelynek ráadásul csak ritka pillanatokban vagyunk a tudatában. Betegség, a halál közelsége, barátaink vagy szeretteink elvesztése, távollét a szeretett személytől, veszteségeink átélése teszi különösen értékessé az időt. Itt az öregek kifejezetten előnyben vannak a fiatalokkal szemben.
Mennyire más tud lenni egy unalmasan eltöltött óra, vagy minden olyan, amire visszagondolva azt gondoljuk, hogy na ehelyett csinálhattam volna mást is, mint mondjuk életünk csúcsélményei, szerelmek, az alkotás és a siker pillanatai, a jól elvégzett munka öröme, stb. stb. Ki lehet ezeket fejezni órabérben?
Mindent ki lehet fejezni pénzben, mert tudatosítja az időnk értékét. Kiszámolható, hogy eddig hány napot vagy hetet éltünk (nekem a legjobban a heti tervezés és időbeosztás jött be a legjobban), és kis odafigyeléssel rá lehet érezni, hogy mennyi múlhatott el a nagyjából (átlagosan) 3 milliárd szídobbanásból. Mennit költöttünk el eddig belőre, és mire?
Hálás kell legyek az "adósaimnak", hogy nem foglalják az időmet, megteszik az a szívességet, hogy nem terhelnek a leveleikkel. Annyi szem volt, hogy az élő időmet ne adjam nekik, de most rá kell jönnöm, hogy kíméletet jelent, hogy nem akarnak semmit tőlem. A pénztartozást legalább nem terhelik idő tartozással, el sem kellett volna kezdenem ezt a pénzbehajtást. Nem egy könyv, csak egy fejezet elég erre, hiszen a fő tanulság megvan: Az idő nem kölcsönöhető!
Ahogyan saját vízfogyasztásomért (főként szódás által készített szódavíz, gyakorta anyukám által készített málnaszörp) én vagyok a felelős, mindenki maga felelős, jó ha még egyszer magam is végiggondolom, mire mennyi időt szánok.
Az idő nem kölcsönzhető, csak adható vagy eladható, ez utóbbira mindannyian rákényszerülünk. De nem mindegy, hogy döntéseinkben mennyire van ott az idő értéke, pedig érdekes eredményt hoz, ha kiszámolom, hogy ha mondjuk élek még 10 évet (vagy amennyit gondolunk magunkról, nekem ez a 10 év jön most be nagyjából), abból vajon mennyi időt kell eladnom, és mennyi az, amely felett szabadon rendelkezem.
Az én tudásom abban áll, vagy inkább azon alapul, hogy nem kényszerülök munkára, és csak azt csinálom, amit szeretek csinálni.
Ezzel az idő mániámmal még meglehetősen egyedül vagyok. Megoldatlan dilemmáim száma számtalan, miközben régóta tudom, hogy életem főműve vízzel és idővel lesz kapcsolatos. Az erdélyi projecthez 3 erős elemet szedtem össze, ha tetszik a megrendelőnek és meg is csinálja, amit tanácsolok, akkor szívesen fektetnék be heti ... órát (még nem döntöttem el). Az első erős elem a helyben lévő gyógyvíz és a befektetésre ingerlő leromlott szállodák sora, vagyis az első elem az ingatlanbefektetés és gyógyvíz. A második elem, hogy ezen a helyen létesül az első c. klinika, következésképpen egész Romániából ide fognak járni tízezrével az emberek. A harmadik elem az a tanácsadói és oktatói háttér, amelynek minden tagja részvényes is.
Nem nehéz kiszámolni, hogy a pénzbehajtásra eddig ráfordított időm wlpocsékolt energia volt, nem jön ki abból könyv, ha egymagamban beszélek. Ha 10 évem van hátra, akkor meg kell fontolnom minden lépésemet, ez mindenesetre várhatóan az égbe emeli az eladható időmnek az árát. (7 hónap után, ha lehet, még értékesebb minden órám.)
Tud valaki még követni?
Minden olyan mondat vagy tett, amely a kapcsolati rendszerben az egymásba vetett bizalmat csökkenti, a nemzeti bizalomvagyont csökkenti. Nemzeti bizalomvagyon (NBV) alatt az összes magyar egymással ápolt bizalmi kapcsolatainak összességét értem.
Ha egy konfliktust megoldunk, és a megsebzett bizalom helyreáll, ha fektéből fehér lesz, ez nem csak egyéni ügy. Ez hozzájárulás a nemzeti bizalomvagyon gyarapodásához.
A kérdés a mérhetőség, a válasz kulcsa pedig a konszenzuális validálás.
Arról, hogy visel egy jelvényt, amit csak fehér emberek viselhetnek.
Ha valakin ez a jelvény van, akkor az azt jelenti, hogy én magam, valamint az ő fehér ember meghívója olyan ember, akit legalább ketten fehérnek tartanak.
Van ennek értelme?
Sajnálom az időt erre a pénzbehajtás projectre, igyekszem kevesebb energiát fordítanom rá. Jegyzem, hogy a pénzbehajtással mennyi időt töltöttem el, és ezt felszámolom az elszámolásnál, ha egyáltalán lesz ilyesmi. A leghatékonyabb kommunikációs eszköz az email, nyoma marad, nem véletlen, hogy ennyire nem szivesen mennek bele a beszélgető partnereim.
"Elbeszélgetnék azzal az alakkal (és az összes többivel), aki megbízhatatlan, ezért lehetetlen helyzetbe hoz másokat. Köztük engem."
Kinek mennyit ér az ideje? Mennyi az órabéred (ha nem tudod, számold ki, mennyit dolgozol mennyi pénzért egy hónapban).
Mielőtt megkérdezed, hogy mennyi az én órabérem, elárulom, hogy jelenleg - pontosabban már 7 hónapja - nem dolgozom, nem adtam el az időmet sem embernek, sem projectnek, igy semleges vagyok. (Ha változik a helyzet, gondolom megírom, mindenesetre az uoltós számlás munkám, amit igazolni tudok, az 100,000 Ft + áfa, egy vállalati tréningnek az óradíja volt. Az egyszerűség kedvéért, meg mert az időbankban csak legálisan igazolt jövedelemmel - tanácsadói óradijjal - lehet majd beiratkozni, az adósok felé ezzel az óradijjal számolok.)
Mint említettem, a leggyakoribb startégia az emailezés elkerülése, a második leggyakoribb a tartozás vitatása általában mindendéle lelki ügyekkel, a harmadik, egyelőre a legkevésbé gyakori, hogy az illető visszatér az alapokhoz, elszámol és részletfizetést kér.
Drága időmet a fehér listásokkal való több és jobb együtt munkálkodásra fordítom inkább. Saját vállalkozásaim is megérettek több figyelemre, és nem könnyű ezeket is átállítani a virtuális kommunikációra (email, skype, telefon).
Tudom, hogy a fehér lista - fekete lista felosztás nagyon esetleges, de legalább egyszerű. Annyi már kiderült, hogy mindenki érti, mi a cél, a fehér listások összefogása. A fekete lsita bizalmas, bár sokszor megnézném, kinek hány fekete pontja van, mielőtt mpndjuk valami vállalkozásba keveredek vele. A fehér lista az értékesebb, hiszen ott fehér a fehérhez kapcsolódik, és a kapcsolat is dinamikus.
A remeteség mindenesetre mindent megnehezít, látszólag, mert valójában könnyebb lesz kevesebb emberrel és kevesebb félreértéssel, azaz hatékonyan és kellemes légkörben dolgozni.
Ha lesz ilyen.
|
Szoktál baráti kölcsönt adni?
|
||
| Igen, gyakran adok kölcsönt a barátaimnak | 13% | |
|
||
| Igen, de csak ritkán, és nagyon megválogatom | 27% | |
|
||
| Korábban adtam, de ma már nem adok | 47% | |
|
||
| Soha nem adtam kölcsön senkinek | 13% | |
|
||
Az emberek fele mondja azt, hogy "korábban adtam, de ma már nem adok". Én is ebben a csoportba tartozom. Az egyik fórumon olvasott hozzászólás is ide tartozik:
Az ilyenek miatt, akik nem adják vissza a pénzt, amit kölcsönkértek, vagyok olyan helyzetben, amilyenben.
Én konkrétan a másik oldal vagyok. Minden bank elutasít, abszolút hitelképtelen vagyok, de... Ugye ott a "de", az egyéb megoldás, ami nem banki hitel, de ott pedig az indok az, amit korábban írtam. Azért nem, mert nem, mert nem ismernek, és félnek. Bár, mint látom, az sem számít semmit, ha ismerik az illetőt.
Röviden összefoglalva, mivel sok a megbízhatatlan ember, akit találtam, hogy esetleg hitelezne, nem mer, mert bizalmatlan (itt a példa, miért. Jogos).
Szóval ennyi.
Úgyhogy elbeszélgetnék azzal az alakkal (és az összes többivel), aki megbízhatatlan, ezért lehetetlen helyzetbe hoz másokat. Köztük engem.
Eddig az idézet. Itt a beszélgetés folytatása.
Kedves Adós Barátaim! Összehozzalak benneteket?
Úgy látom, hogy ez a tipikus, úgy áltában, hogy aki tartozik, az eltűnik. Még a 20% is túlzás azoknak az aránya, akik rendesen kezelik az adósságukat, ami alatt azt értem, hogy számon tartják, lehet velük beszélni, levelezni róla, és kifejezik, hogy továbbra is az a szándékuk, hogy megadja valamikor, amikor tudja.
Az eltűnést ti is ilyen gyakran tapasztaljátok?
Vajon a "kapcsolati nyilvánosság", vagyis hogy ez nem marad titok (az elképzelt rendszerben) megoldja ezt a problémát? Egyáltalán, hosszú távon van annak valami értéke, hogy ki az, aki "fehér listás"?
A Balekok Önsegítő Szövetségét (BÖSZ) érdemes lenne vajon megszervezni?
Beszélgetés a BASZ-ról (Balekok Anonim Szövetsége) az Index fórumán.
Szia (CIMZETT),
A pénz kölcsönzés témájával a www.bizalom.freeblog.hu címen írok, ha esetleg van valami megjegyzésed, fűzd hozzá akár ott a megjegyzésekben, akár nekem levélben.
Nagyon remélem, hogy fogunk tudni levelezni a tartozásodról, és arról, hogy ez miképpen befolyásolta a kapcsolatunkat. Most egyelőre csak annyit akarok kérdezni, hogy te hogyan tekinted ezt a dolgot, mennyivel tartozol, hogy tartod számon, és mi a szándékod a kölcsön visszafizetésével kapcsolatban.
A tágabb témáról itt írtam:
www.pbp.freeblog.hu
A témához tartozó fórumot itt találod, ha esetleg anonim akarsz hozzászólni, akkor itt is megteheted.
http://forum.index.hu/Article/showArticle?t=9162942
A hallgatás (nem válaszolás), amit eddig tapasztaltam, nem megoldás.
Üdv: Jóska
Eddig a levél. Itt jegyzem meg, hogy - has sikerül, amit tervezek - a könyv címe nem az lesz, hogy Pénz és becsület 2.0, hanem az, hogy "MEgszervezett bizalom". Nektek melyik tetszik jobban?
[18:44:06] Én: hány emberben bizol annyira, hogy mered érte vállalni a felelősséget, ez amolyan fehér lista, a fekete lista ellentéte
[18:44:37] Indián_Barátom: hát elég kevésben
[18:44:40] Én: szóval hányan lennének a fehér listádon?
[18:44:43] Én: hányan?
[18:44:49] Indián_Barátom: a feketelista olyan 300
[18:44:55] Én: az szép!
[18:45:05] Indián_Barátom: a fehér olyan 25-30 között
[18:45:16] Én: értem, az se rossz
[18:45:56] Indián_Barátom: de ott is van szelekció olyan belső csoport 5-8
[18:46:06] Én: képzeld el, hogy micsoda tuds az, és mennyire felemeli a jóükat, ha össze tudnánk adni a fehér listáinkat...
Neked hányan vannak a fekete listádon és hányan a fehéren?